Skandinávia

Skandinávia

Skandinávia Észak-Európa egy részének elnevezése. Ebben a blog bejegyzésben pár északi országról: Svédországról, Norvégiáról és Dániáról írunk Nektek.

15 évvel ezelőtt jártam először Skandináviában, az első utunk Malmöben, Svédországban vezetett. Akkor még kicsit nehezebb és drágább volt eljutni Svédországba, mint manapság. Autóval indultunk neki előszőr a nagy kalandnak, Németországból komppal mentünk át Koppenhágába. Ez az út nagyon emlékezetesre sikeredett és mindig mosolyogva gondolok rá vissza. Kitaláltuk ugyanis, hogy a közel 6 órás hajó út alatt lemegyünk a komp mozi termébe, hogy megnézzünk milyen filmet vetítenek és legnagyobb meglepetésünkre pont a Titanicra esett a személyzet választása. Azóta csak repülővel utazunk az északi országokba, de nem csak a szerencsétlen filmválasztás miatt... 

A Wizzair és a Ryanair közvetlen járataival kedvező áron és gyorsan juthatunk el rengeteg Skandináv városba, mint például: Malmö, Stockholm, Göteborg, Bergen, Stavanger vagy Koppenhága.

 

Malmö, Svédország

Malmö Svédország harmadik legnépesebb városa és az ország délnyugati részén fekszik. A város egyik fő látványossága a Turning Torso a nyugati kikötőben található.

picture1_1.png

A lenyűgöző 190 méter magas épületet Santiago Calatrava építész álmodta meg, érdekessége, hogy 90 fokban csavarodik el az aljától egészen a tetejéig.

Nyáron mindenképpen érdemes fürdőruhát is magunkkal vinni, hiszen a hiedelmek ellenére én már többször is fürödtem az északi tengerbe. A két legnépszerűbb fürdőhely a : Kallbadhuset és a Ribersborg strand.

img_4509.JPG

A város másik nevezetessége a Malmöhus vár, amely a legrégebbi fennmaradt reneszánsz építmény a skandináv régióban, ez ad otthont a Malmö Múzeumnak. A kiállítások főleg történelmi, technológia, hajózási és természeti jellegűek.

Malmöt és Koppenhágát az Öresund híd köti össze. 2000-ben adták át Európa leghosszabb hídját, amin keresztül autóval vagy vonattal körülbelül 20-25 perc alatt juthatunk át Dánia fővárosába.

 

Koppenhága, Dánia

A dán főváros szinte mindig kötelező egy napos program nálunk, amikor Malmöben vagyunk. Csodálatos hangulata van a városnak. Közvetlen a vasútállomás mellett helyezkedik el a Tivoli Garden , itt lehet kipróbálni a világ legrégebbi hullámvasútját. A karácsonyi időszakban pedig különösen varázslatos a vidámpark hangulata, a sok ünnepi dísszel. Mi legtöbbször sétálni szoktunk a városban, de a biciklizés is nagyon népszerű, a régióra jellemzően jól kialakított kerékpár utak vannak.

img_4511_2.JPG

Ami még kötelező látványosság: az új kikötő vagyis a Nyhavn. Az egymást mellett sorakozó színes házak és a kikötőben állomásozó hajók látványa igazán festői képet ad az ide látogatóknak.

popular-1229835_960_720.jpg

Természetesen a főváros jelképévé vált Kis Hableány szobrot sem lehet kihagyni, ha Koppenhágában járunk. Az 1913-ban Edvard Eriksen által alkotott szobrot Hans Christian Andersen egyik meséje ihlette.

 

Bergen, Norvégia

Nagyon régóta szerettem volna eljutni Norvégiába és idén végre sikerült ellátogatnom az ország második legnagyobb városába, Bergenbe. A Wizzairrel rendkívül kedvező áron juthatunk el ide is.

img_0916.jpg

A reptérről nagyon egyszerűen, egy villamossal lehet bejutni a város központba. 

Bergennek is, a többi fent említett városhoz hasonlóan gyönyörű kikötő részei vannak.

img_0968.jpg

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő Hanza házsorokat, (Byrggen), a város egyik főlátványosságaként tartják számon és valóban elragadó a látkép már a part túlsó oldaláról is.

 A másik kihagyhatatlan program a Bergenben található kilátó, ahova a Fløibanen nevű függővasúttal juthatunk fel. Fentről lélegzet elállító panoráma fogadott minket és a hideg idő ellenére több órát töltöttünk el a Fløyen-hegyen sétálgatva.

picture2_1.png

A vállalkozó szelleműek kipróbálhatják itt a sífutást vagy a szánkózást, mi inkább a hegy tetején található étterembe ültünk be, felmelegedni egy forrócsoki mellett.

Skandinávia varázslatos hely, senkit ne rémítsen meg a hideg aki télen látogatná meg ezeket a városokat, a látvány kárpótol minden fogdidergető pillanatot. A forró nyári hónapokban pedig igazi felüdülés lehet egy pár napos kiruccanás északra.

A bejegyzés trackback címe:

https://travelholicclub.blog.hu/api/trackback/id/tr3814471438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess minket Facebookon is!